Villámgyors közüzemi méretű erőmű kivitelezés Nógrád településen

Ipsum

Alig néhány hónappal az áramértékesítést garantált áron lehetővé tévő METÁR-KÁT határozatban megszabott legkésőbbi lehetséges kereskedelmi üzem indítás előtt került ügyfelünk látókörébe a Nógrád településen megvalósítható erőmű projektjogait tartalmazó cég.

Tekintettel a rövid, jogvesztő határidőre, amelyet követően a megtermelt áramot csak töredékáron lehetett volna értékesíteni az erőműből, a projekt átvilágítását válságkezelői szemléletmód szerint végeztük. A kínált projektjogok összességében minden szempont szerint veszettnek látszottak, azonban ügyfelünk magas kockázatvállalási hajlandóságának köszönhetően lehetőséget kaptunk a tervezett erőmű átvizsgálására és pozitív kimenet esetén megépítésére. Az üzletrész adásvétel megtörténtét és a bankszámla feletti rendelkezés átadását követően kevesebb, mint 45 nap állt rendelkezésre az üres földterületből eljutni a hálózatra csatlakoztatott, termelő erőmű állapotáig. Ez az időkeret, figyelembe véve a hosszú beszállítási határidőket, a koronavírus okozta anyagellátási nehézségeket és munkaerőkiesést, valamint az ELMŰ-ÉMÁSZ hálózatára csatlakozáshoz szükséges speciális alvállalkozók rendelkezésre állását, a magyar naperőművek piacán dolgozó cégek számára lehetetlennek bizonyult, így ügyfelünk egyedüli ajánlattevőként rendkívül kedvező áron tudta a projektjogokat tartalmazó korlátolt felelősségű társaságot megvásárolni.

A Főnix Energiaszolgáltató Zrt közreműködésével a számos viszontagság ellenére sikerült minden felmerülő kihívásra választ adni és a kiterjedt globális beszállítói kapcsolatrendszer, megfelelő innovatív megoldások, a saját specializált géppark, valamint rendkívül rugalmas és áldozatkész munkatársaink segítségével a megfelelő időpontban hálózatra csatlakoztatni az erőművet. Külön említésre méltó, hogy a rendelkezésre álló határidő nem lett volna elegendő a szokásos, TIER 1 listán szereplő gyártóktól történő komponensek beszerzésére, így a már Európába útón lévő konténerhajókon található napelemek kerültek megvásárlásra. A Főnix Energiaszolgáltató Zrt alapos beszállítóelemzési és kiválasztási módszertana segítségével kijelölt partner termékei természetesen az iparágban megszokott minden minőségi tanúsítvánnyal és 30 éves garanciális vállalással bírnak, ügyfelünk legnagyobb megelégedésére, így tehát a megfelelő tanácsadói háttér mellett gyorsan meghozott döntés nem volt elhamarkodott.

A termelő egység 1959 db 285 wattos, polikristályos napelemből, 10 db 50 kW-os KACO inverterből, rozsdamentes acél és alumínium komponensekből álló, cölöp alapú tartószerkezetből valamint egy 0,4/22kV-os betonházas transzformátorállomásból áll. Az erőművi területen kívül továbbá mintegy 700 méter termelői kábelt építtettünk meg. Az erőművi területet szünetmentes tápegységgel ellátott kamera- és riasztórendszer védi.

Amennyiben szeretne Ön is részesedni a közüzemi méretű erőművekbe történő befektetés előnyeiből, keressen fel minket e-mailben vagy a weboldalunkon található kapcsolattartó űrlapok egyikén keresztül.

Kulcsrakész szolgáltatásaink segítségével vállalata problémamentesen válthat napenergiára!
<